Indítómotorok

Az elektromotorok az elektromos energiát mechanikai munkává alakítják át, áramot fogyasztanak. Az indítómotorok működése az árammal telt vezető és a mágneses tér kölcsönhatásán alapszik.

Követelmények:

- Indításkor álló fogaskerék kapcsolódjon, és csak ezután forgassa meg a motort,

- Indítás után önműködően kapcsoljon ki, hogy ne tudja a lendítőkerék megforgatni a forgórészt.

A két követelményt a különböző típusú indítómotorok más-más módon érik el.

Csúszó-fogaskerekes indítómotor

A személygépkocsikban leggyakrabban használatos indítómotor. Amikor elfordítjuk a slusszkulcsot, egy kétkarú emelőt mozdítunk el, amelynek belső vége villás kiképzésű és egy fogaskereket mozgat a fogaskoszorú felé, a bordásan kiképzett forgórész-tengelyen. Ezt a behúzót egy elektromágnes mozgatja, de régebbi autókba, egy pedál lenyomásával, vagy kar meghúzásával kellett működtetni ezt a behúzót.

A fogaskerék fogai általában spirálisan csavartak, hogy könnyebben tudjanak összekapcsolódni. Mikor a fogaskerék a lendítőkerékkel kapcsolódott, akkor záródik az indítómotor áramköre és a forgórész forgásba jön. Ha a fogak ütköznének, a fogaskerék tológyűrűje előtt lévő rugó összenyomódik és indításkor a rugó a fogaskereket belöki a foghézagba. Mikor a motor beindul és a forgórészt forgatná, akkor a fogaskerékben elhelyezett görgős szabadonfutó lép működésbe. A szabadonfutó kúpos fészkében lévő görgők nem akadályozzák meg, hogy a beindult motor forgassa az indítómotor fogaskerekét, ez a forgás azonban nem megy át az indítómotor forgórészére. Az indítás megszüntetésével egy rugó húzza a kart és a fogaskereket eredeti helyzetébe.